*Prológus*

A nevem Lily Reed és New York-ban lakom apuval és a kishugommal.Anyu 3 éve,hogy rákban elhunyt.Nagyon nehéz anya nélkül élni és ezt csak azt tudja igazán aki átéli.Sokan mondják,hogy bárcsak ne lenne anyukájuk és ez szomorú.Én bármit megtennék ha újra itt lehetne...közöttünk.Lassan beöltöm a 18 életévem és nagykorú leszek de azt,hogy nincs köztünk sohasem fogom feldolgozni.Nagyon hiányzik de tudom,hogy fenntről figyel és vigyáz ránk.Apa...nos apa pénzzel töm minket mert azt hiszi,hogy ez pótolhatja anyát és azt,hogy soha sincs itthon.Menedzserként dolgozik igy rengeteg sztárt ismerek de már ez sem érdekel.Nem érdekel,hogy olyanokkal találkozom akikért egyes rajongók bármit megtennének mert nekem nem ők kellenek hanem az édes apám.Avril -a kishugom- sokszor sirva alszik el és folyton keresi anyát és apát.Ő még csak 5 éves de már neki is feltűnik,hogy nincs velünk anya.Emlékszem akkor sirtam előtte először-és remélhetőleg utoljára- amikor 1 éves volt és anyunak szólitott.Emlékszem a mosolyájra,az édes pofijára és a csillogó szemeire...de amikor elmondtam neki,hogy nem anyu vagyok akkor ez mind eltünt az arcáról és szomorúság váltotta fel azt.A szivem szakadt meg érte de nem tehettem mást csak megöleltem és egész este vele voltam.Mostanában rémálmok gyötrik ahogyan engem is amikor Ő meghalt.Ő...aki mindennél többet jelentett nekem a világon.Hiányzik.Nagyon.

~

Valamikor éjjel hangos sikitozásra ébredtem.Azonnal tudtam,hogy ez Avril.Ahogy csak tudtam szaladtam a hugom szobájába.Halottam,hogy apa is követ.
-Mi a baj?-kérdezte kétségbeesetten.Én nem foglalkoztam vele csak minél hamarabb véget akartam vetni a hugom rémálmának.Rettentően sajnáltam mert nagyon jól tudom,hogy milyen érzés.Amit elmondott pontosan leirta az én rémálmaimat.
-Avril!-simogattam meg a karját gyengéden-Avril!-szoritottam meg picit a kezét mire kinyitotta pici szemeit és ijedten nézett körbe a kislámpaáltal megvilágitott szobában.Amikor meglátott minket elsirta magát és rögtön hozzám bújt.Amilyen szorosan csak birtam magamhozöleltem és nyugtatásképpen simogatni kezdtem a hátát.

~

Reggel korán felkeltem,hogy apunak ne kelljen gyorskaját ennie és csináltam egy kis reggelit.Apunak rántottát Avrilnek palacsintát sütöttem magamnak pedig csináltam egy szendvicset.Igaz,hogy majdnem leragadtak a szemeim az éjjeli miatt.Avril 1 órán át sirt apa és én persze próbáltuk nyugtatni de tudom...tudom milyen.Én is átéltem.Csak remélni tudom,hogy nála nem tart olyan sokáig mint nállam.15 éves voltam amikor itt hagyott minket...borzasztó volt és most is az.Ugyan Avril még nem tudja a teljes igazságot csak azt,hogy anya most nincs velünk.Addig próbáljuk húzni apuval mig lehet.Tudjuk,hogy ez nem megoldás de mégsem állhatunk oda egy 3 éves kislányhoz,hogy az anyukája...Egy könnycsepp gördült le az arcomon amit követte a többi.A padlót fixiroztam minta az olyan érdekes lenne és azon gondolkoztam,hogy hogy mondjuk el neki?Mégis...egyáltalán...nekem nem lesz szivem vele közölni,hogy anyu többé nincs köztünk.Egy anya elvesztése a legszomorúbb és legroszabb dolog a világon.Gondolataimból apa és Avril zökkentettek ki ugyanis nevetgélve jöttek le a lépcsőn.Gyorsan letöröltem a könnyeim és felvarázsoltam azt a hamis mosolyt amit már lassan 3 éve hordok.Apa a kezében hozta le Avrilt az emeletről aki őszintén nevetgélve élvezte.
-Jó reggelt Vigyori!-nyomtam egy cuppanós puszit az arcára-Jó reggelt apa!-adtam egy puszit neki is
-Jó reggelt!-mondták nevetve mind a ketten.
-Nekem most el kell rohannom!-vette elő a pénztárcáját amire rátettem a kezem.Kérdőn nézett rám.
-Nem pénz kell hanem,hogy egyszer reggelizzünk együtt!-sziszegtem a fogaim között.Ezt nem hiszem el!Már megint el akar menni!
-Sajnálom kislányom ez ma nem fog menni de talán hol...-mondta majd elgondolkozott és bűnbánóan nézett rám.
-Hagyjuk!Menj!-hajtottam le a fejem.Mérges voltam.Nagyon.
-Tudod,hogy szeretlek titeket!-simitotta meg a karom.
-Mi is szeretünk apa!-mondta vigyorogva mire elmosolyodtunk ugyanis tiszta csokis volt a szája és a ruhája...na meg az asztal és a padló is.Szóval körülötte minden.
-Én akkor megyek!-adott egy puszit a fejemre majd az Avrilére is.
-Szia apa!-mondtuk egyszerre.
-Hűha te aztán sec-perc alatt összekoszoltál mindent.-néztem körbe fejemet vakargatva.

~

A nap hátralévő részében elmentünk fagyizni és a játszótérre.Apa felhivott,hogy ma későn ér haza, ne várjuk  meg a vacsival.Avril-meg persze én is-egyből elszomorodtunk,hogy megint fontosabb a munkája mint mi.Egyszer nem tudna miket előbbre helyezni mint a hülye munkáját.
-Lily!-szólt Avril mire felkaptam a fejem a vacsikészitésből és kérdőn néztem rá.-Anya isz apávalj dojgozsik?-a szivem gyors ütemre váltott és izzadni kezdtem.Most mit mondjak neki?
-Hát...tudod...-kerestem a szavakat de lélegezni is alig birtam.Valamit ki kell találnom.-Bekapcsolom neked a tv-t.Gyere!-vettem fel majd leültettem a garnitúrára és bekapcsoltam neki a kedvenc meséjét ami történetesen a Micimackó.Visszamentem a konyhába és befejeztem a vacsorát ami kis gyümölcssali volt.Megpróbáltam kicsit kreativ lenni és Avrilnek csináltam egy pálmafa banánből és kiwiből az aljára pedig mandarint tettem, mint talaj.Könyörögtem Avrilek,hogy most már vacsorázni kéne aztán fürödni és aludni de nem jobban lekötötte a Micimackó nézése mint a korgó gyomra.
-Avril kérlek!-ültem le mellé.
-Nyem!Micsimacskó!-mondta határozottan nekem meg már nem volt erőm és nem is akartam vele veszekedni.
-Akkor idehozom úgy jó?-néztem rá kedvesen.Rám se nézve bólintott mire felálltam és odavittem neki.
-Kösönyöm!-adott egy puszit az arcomra.-Nyagyon sép!-mosolygott őszintén.Na ez az a mosoly amire irigykedem.Őszinte és igazi.
-Egészségedre!-adtam egy puszit a buksijára majd én is enni kezdtem.

~

Avrilt gondosan betakargattam gyorsan megpusziltam az arcát és kisettenkedtem a szobából át az enyémbe.Szinte beledőltem az ágyba és csak azért reménykedtem,hogy ne álmodjon rosszat megint.Ezekkel a gondolatokkal merültem mély álomba azonban az éjszaka közepén megint csak sikitásra ébredtem és tudtam,hogy megint kezdődik minden előröl.