1.rész

Avrilt gondosan betakargattam gyorsan megpusziltam az arcát és kisettenkedtem a szobából át az enyémbe.Szinte beledőltem az ágyba és csak azért reménykedtem,hogy ne álmodjon rosszat megint.Ezekkel a gondolatokkal merültem mély álomba azonban az éjszaka közepén megintcsak sikitásra ébredtem és tudtam,hogy megint kezdődik minden előről.

A reggelem ugyanúgy telt,mint eddig de akkor még nem tudtam,hogy egy rossz döntés és meghalhatok.
~Lily!Unatkozsom....-bigyesztette le az ajkát Avril.
~Hát...elmehetünk a játszótérre-javasoltam mire egy girmaszt kaptam válaszul-akkor vásárolni?!-rántottam vállat mire boldogan bólintott.
Gyorsan felöltöztünk és mivel már a jogsim is és az autóm is megvan ezért azzal mentünk.

Imádom azt a kocsit első látásra beleszerettem.Beültettem hátra Avrilt és bekötöttem majd miután én is beültem és bekötöttem magam elindultunk a plázába.

***
Úr isten!Jézusom!Avril eltünt!Ez nem lehet igaz!Nem..ilyen nincs!!!! Az előbb még itt álltt mellettem.Totál kiakadva kérdezgettem az embereket,hogy nem láttak-e egy apró,szőke,kék szemű,virágos ruhás kislányt de senki sem segitett.Ahogy rohangáltam üzletről-üzletre egyszer megláttam,hogy rengeteg ember van egy helyen mire a legroszabb is eszembejutott ezért levegőért kapkodva én is közelebb mentem és amikor megláttam....amikor megláttam,hogy egy férfira felhúzzák a fekete zsákot kikerekedett a szemem és hirtelen minden eszembe jutott....anya...a doktor amikor közölte,hogy csupán csak 1 órája van aztán elmegy,itthagy...a temetés...a könnyek...a rémálmok.Talán most is egy rémálomban vagyok.Nem!Fejezd be!A húgod keressd meg!Kiabált velem a tudatalattim de összetörtem...újra.Hangos puffanás...aztán mindenki a földön és csak én állok,egyedül.Mire észbekaptam már farkasszemet néztem egy pisztollyal.Hirtelen levegőt sem tudtam venni annyira megilytem.Megpróbáltam hátrálni de a férfi csak ördögien felnevetett és azt mondta,hogy nem merészeljem.Lassan megfordultam mire a halántékomon éreztem a pisztolyt.Nagyot nyeltem és...minden olyan gyorsan történt...fel sem fogtam de követtem az utasitásokat amiket a férfi mondott mert tudtam ha nem teszem meghalok.

***
Egy ruhaüzletben voltam fogvatartva már vagy 1 órája és semmi sem történt azon kivül,hogy néha egy-egy feketeruhás maszkos férfi be nem jött és nem beszélt az "őrömmel".Már arra is gondoltam,hogy megszökök de nem birtam figyelmenkivül hagyni a pisztolyt amit folyton a kezében forgatott.Egy lövés...összerezzentem... megöltek valakit?Talán azt a férfit is ők ölték meg?Hát persze,hogy ők!Ki más?Könnyekkel teli szemmel,rémülten néztem a pasasra aki csak mosolygott.Majd megint bejött ugyanaz a férfi de volt nállam fiatalabb barna hajú lány akinek ugyanúgy mint nekem pisztoly volt szoritva a halántékához.Lelökték mellém...szó szerint.Egymásra néztünk és láttam a szemében a félelmet,a dühöt,az értetlenséget.Nem érti.Ahogyan én sem.
~Miért?!Miért tartasz fogva?!-állt fel a földre lökött lány idegesen.Tudtam,hogy ez nem jó ötlet és igazam lett.
~Kussolj te hülye kis liba vagy golyót eresztek a fejedbe!-sziszegte a fogai között és a homlokához szoritotta a pisztolyt mire a lány visszaült mellém.~Ha apád hamarosan nem adja ide amivel tartozik először a szőkével majd ha akkor sem veled is végzek.Szóval ajánlom apádnak,hogy jöjjön meg az esze mert van 1 órája,hogy összeszedje a lóvét,eltüntesse a rendőröket és nyugodtan elmehessünk.Mindenki jól jár!Apád visszakapja a kis hercegnőjét,Lily-mi?!honnan tudja a nevemet?!-pedig visszakapja a húgocskáját.-mondta a képembe röhögve...legszivesebben leköptem volna de tudtam ha nálla van Avril simán megölheti és azt nem élném túl.
~Kérlek!-könyörögtem zokogva~Engedd el!Kérlek!Csak ő had menjen.Ölj meg csak a húgom engedd el.-néztem egyenesen a szemébe.Mintha beleegyezett volna,mintha megesett volna a szive...de tévedtem.
~Nem fogok senkit elengedni mig nem látom a pénzem.Nekünk van időnk és ti is itt vagytok.Már csak 50 perc és az egyikőtök meghal.-nézett rám mosolyogva.Mire lehajtottam a fejem és folytattam a zokogást.

***
Már vagy negyed óra eltelt mire valaki megbökte a vállam.Ilyedten kaptam fel a fejem de csak az a lány volt.
~Sss!-tette a számra a kezét mire bólintottam.-Ki kell valahogy jutnunk-suttogta
~Nem!Esélytelen!Ha megpróbáljuk és nem sikerül megöl minket is és a húgom is.-tiltakoztam rögtön.
~Muszáj!Kizárt annyi pénzt összeszedni amennyit ezek a tuskók kérnek,főleg,hogy az apám becsődölt.
~Mi?!Becsődölt?!-mondtam picit hangosabban a kelleténél
~Fogjátok be a pofátokat különben tényleg a fejetekbe eresztek egy golyót!Nem fogjátok fel a helyzet súlyosságát?!Tényleg ennyire hülyék vagytok?-kiabálta a férfi majd szétlövött egy tükröt mire mind a ketten elsikoltottuk magunkat.-Kuss legyen!-orditotta még idegesebben mire mind a ketten bólintottunk~Na azért!-majd köpött egyet amitől legszivesebben pofánvágtam volna olyan undoritó volt.Attól a pillanattól egyikünk sem mert megszólalni és az idő csak telt és telt a pénz meg sehol.Egyre idegsebb lettem és tudtam,hogy ha most valami hülyeséget teszek meghalok de muszáj volt csinálnom valamit.
~Elnézést!-csuklott el a hangom de újra megpróbáltam mivel a kutya sem figyelt rám.-Hé!-mondtam hangosabban mire végre rám figyeltek.
~Mit akarsz?!Nem azt mondtam,hogy kuss van?!
~De...de igen!Viszont az apja becsődölt...ő nem tud pénzt szerezni!-magyaráztam hátha megérti de túl naiv vagyok.
~Megoldja!-bólintott mosolyogva majd visszafordult a többiekhez.Ezt nem hiszem el.Folyton mosolyog.Mi olyan vicces azon,hogy 3 lányt fogva tart?!
~Az apám...-szóltam utánna mire érdeklődve megfordult.
~Mi van az apáddal?-jött közelebb majd leült a velem szembeni székre és eltette a pisztolyát aminek örültem,hogy végre nem látom.
~Ő biztosan ki tudja fizetni!Befolyásos ember és el tudja intézni,hogy a rendőrök elengedjék.Legalábbis egy próbát megér...-mondtam az utolsó mondatot halkan de ezen szerint nem olyan halkan.
~Ezt hogy érted?!-ráncolta össze a homlokát.
~Hát...-ha már lehet,hogy ez az utolsó napom legalább kiadhatom magamból-Az apám nem foglalkozik velünk mióta anya meghalt!Folyton csak dolgozik és nem fogja fel,hogy szükségünk van rá.Főleg a húgomnak-öntöttem ki a szivem mire megint mosolygott.Ennyire érzéketlen lenne?!Hát persze,hisz elrabolt egy 3 lányt.
~Tudjátok...nekem is meghalt az anyám autóbalesetben és apám  pedig egy alkoholista féreg lett aki többször is megvert.Egyszer olyan szinten,hogy kórházba kerültem,onnan pedig egy árvaházba mivel csak csupán 13 éves voltam.-elérzékenyült.Legalábbis egy percig azt hittem aztán felállt és kiment.Tudtam,hogy ha most nem lépünk le soha nem fogunk tudni kijutni és az egyenlő lenne a halállal.
~Gyerünk!-mondtam mire mind a ketten egyszerre pattantunk fel és eszeveszettül rohanni kezdtünk de amikor kiértünk azthittem összeesek... a férfi utoljára ránknézett és fejbelőtte magát.A teste pillanatok alatt a földre hullott, mindenki döbbenten figyelte a történteket aztán megláttam aput és a kishúgom.Boldogan szaladtam oda hozzájuk és szorosan öleltem meg őket.Fel sem fogtam mi történt csak azt,hogy most már biztonságban vagyok!

*Prológus*

A nevem Lily Reed és New York-ban lakom apuval és a kishugommal.Anyu 3 éve,hogy rákban elhunyt.Nagyon nehéz anya nélkül élni és ezt csak azt tudja igazán aki átéli.Sokan mondják,hogy bárcsak ne lenne anyukájuk és ez szomorú.Én bármit megtennék ha újra itt lehetne...közöttünk.Lassan beöltöm a 18 életévem és nagykorú leszek de azt,hogy nincs köztünk sohasem fogom feldolgozni.Nagyon hiányzik de tudom,hogy fenntről figyel és vigyáz ránk.Apa...nos apa pénzzel töm minket mert azt hiszi,hogy ez pótolhatja anyát és azt,hogy soha sincs itthon.Menedzserként dolgozik igy rengeteg sztárt ismerek de már ez sem érdekel.Nem érdekel,hogy olyanokkal találkozom akikért egyes rajongók bármit megtennének mert nekem nem ők kellenek hanem az édes apám.Avril -a kishugom- sokszor sirva alszik el és folyton keresi anyát és apát.Ő még csak 5 éves de már neki is feltűnik,hogy nincs velünk anya.Emlékszem akkor sirtam előtte először-és remélhetőleg utoljára- amikor 1 éves volt és anyunak szólitott.Emlékszem a mosolyájra,az édes pofijára és a csillogó szemeire...de amikor elmondtam neki,hogy nem anyu vagyok akkor ez mind eltünt az arcáról és szomorúság váltotta fel azt.A szivem szakadt meg érte de nem tehettem mást csak megöleltem és egész este vele voltam.Mostanában rémálmok gyötrik ahogyan engem is amikor Ő meghalt.Ő...aki mindennél többet jelentett nekem a világon.Hiányzik.Nagyon.

~

Valamikor éjjel hangos sikitozásra ébredtem.Azonnal tudtam,hogy ez Avril.Ahogy csak tudtam szaladtam a hugom szobájába.Halottam,hogy apa is követ.
-Mi a baj?-kérdezte kétségbeesetten.Én nem foglalkoztam vele csak minél hamarabb véget akartam vetni a hugom rémálmának.Rettentően sajnáltam mert nagyon jól tudom,hogy milyen érzés.Amit elmondott pontosan leirta az én rémálmaimat.
-Avril!-simogattam meg a karját gyengéden-Avril!-szoritottam meg picit a kezét mire kinyitotta pici szemeit és ijedten nézett körbe a kislámpaáltal megvilágitott szobában.Amikor meglátott minket elsirta magát és rögtön hozzám bújt.Amilyen szorosan csak birtam magamhozöleltem és nyugtatásképpen simogatni kezdtem a hátát.

~

Reggel korán felkeltem,hogy apunak ne kelljen gyorskaját ennie és csináltam egy kis reggelit.Apunak rántottát Avrilnek palacsintát sütöttem magamnak pedig csináltam egy szendvicset.Igaz,hogy majdnem leragadtak a szemeim az éjjeli miatt.Avril 1 órán át sirt apa és én persze próbáltuk nyugtatni de tudom...tudom milyen.Én is átéltem.Csak remélni tudom,hogy nála nem tart olyan sokáig mint nállam.15 éves voltam amikor itt hagyott minket...borzasztó volt és most is az.Ugyan Avril még nem tudja a teljes igazságot csak azt,hogy anya most nincs velünk.Addig próbáljuk húzni apuval mig lehet.Tudjuk,hogy ez nem megoldás de mégsem állhatunk oda egy 3 éves kislányhoz,hogy az anyukája...Egy könnycsepp gördült le az arcomon amit követte a többi.A padlót fixiroztam minta az olyan érdekes lenne és azon gondolkoztam,hogy hogy mondjuk el neki?Mégis...egyáltalán...nekem nem lesz szivem vele közölni,hogy anyu többé nincs köztünk.Egy anya elvesztése a legszomorúbb és legroszabb dolog a világon.Gondolataimból apa és Avril zökkentettek ki ugyanis nevetgélve jöttek le a lépcsőn.Gyorsan letöröltem a könnyeim és felvarázsoltam azt a hamis mosolyt amit már lassan 3 éve hordok.Apa a kezében hozta le Avrilt az emeletről aki őszintén nevetgélve élvezte.
-Jó reggelt Vigyori!-nyomtam egy cuppanós puszit az arcára-Jó reggelt apa!-adtam egy puszit neki is
-Jó reggelt!-mondták nevetve mind a ketten.
-Nekem most el kell rohannom!-vette elő a pénztárcáját amire rátettem a kezem.Kérdőn nézett rám.
-Nem pénz kell hanem,hogy egyszer reggelizzünk együtt!-sziszegtem a fogaim között.Ezt nem hiszem el!Már megint el akar menni!
-Sajnálom kislányom ez ma nem fog menni de talán hol...-mondta majd elgondolkozott és bűnbánóan nézett rám.
-Hagyjuk!Menj!-hajtottam le a fejem.Mérges voltam.Nagyon.
-Tudod,hogy szeretlek titeket!-simitotta meg a karom.
-Mi is szeretünk apa!-mondta vigyorogva mire elmosolyodtunk ugyanis tiszta csokis volt a szája és a ruhája...na meg az asztal és a padló is.Szóval körülötte minden.
-Én akkor megyek!-adott egy puszit a fejemre majd az Avrilére is.
-Szia apa!-mondtuk egyszerre.
-Hűha te aztán sec-perc alatt összekoszoltál mindent.-néztem körbe fejemet vakargatva.

~

A nap hátralévő részében elmentünk fagyizni és a játszótérre.Apa felhivott,hogy ma későn ér haza, ne várjuk  meg a vacsival.Avril-meg persze én is-egyből elszomorodtunk,hogy megint fontosabb a munkája mint mi.Egyszer nem tudna miket előbbre helyezni mint a hülye munkáját.
-Lily!-szólt Avril mire felkaptam a fejem a vacsikészitésből és kérdőn néztem rá.-Anya isz apávalj dojgozsik?-a szivem gyors ütemre váltott és izzadni kezdtem.Most mit mondjak neki?
-Hát...tudod...-kerestem a szavakat de lélegezni is alig birtam.Valamit ki kell találnom.-Bekapcsolom neked a tv-t.Gyere!-vettem fel majd leültettem a garnitúrára és bekapcsoltam neki a kedvenc meséjét ami történetesen a Micimackó.Visszamentem a konyhába és befejeztem a vacsorát ami kis gyümölcssali volt.Megpróbáltam kicsit kreativ lenni és Avrilnek csináltam egy pálmafa banánből és kiwiből az aljára pedig mandarint tettem, mint talaj.Könyörögtem Avrilek,hogy most már vacsorázni kéne aztán fürödni és aludni de nem jobban lekötötte a Micimackó nézése mint a korgó gyomra.
-Avril kérlek!-ültem le mellé.
-Nyem!Micsimacskó!-mondta határozottan nekem meg már nem volt erőm és nem is akartam vele veszekedni.
-Akkor idehozom úgy jó?-néztem rá kedvesen.Rám se nézve bólintott mire felálltam és odavittem neki.
-Kösönyöm!-adott egy puszit az arcomra.-Nyagyon sép!-mosolygott őszintén.Na ez az a mosoly amire irigykedem.Őszinte és igazi.
-Egészségedre!-adtam egy puszit a buksijára majd én is enni kezdtem.

~

Avrilt gondosan betakargattam gyorsan megpusziltam az arcát és kisettenkedtem a szobából át az enyémbe.Szinte beledőltem az ágyba és csak azért reménykedtem,hogy ne álmodjon rosszat megint.Ezekkel a gondolatokkal merültem mély álomba azonban az éjszaka közepén megint csak sikitásra ébredtem és tudtam,hogy megint kezdődik minden előröl.